|
A héten már a kanapé mentén fel-le lépegetett, de olyan gyorsan, hogy szinte már szaladt mellette, néha nem is kapaszkodik, ilyenkor frászt kapok mindig, hogy na most fog elcsúszni vagy hanyatt vágódni és beveri a fejét, de eddig szerencsére nem történt ilyesmi. Most már 1-2 karnyújtási távolságot is át tud hidalni egy-két lépéssel. Ellép az asztaltól a kanapéig vagy a fotelig. Levi egyik kedvenc szórakozása, hogy lehúzza a terítőt az asztalról és persze ezzel együtt mindent ami rajta van, aztán összegyűri és a végén meg is tapossa és közben vigyorog is hozzá. Pár napig lelkesen pakolgattam vissza a terítőt, de aztán feladtam, úgyhogy mától az asztal pucér, így Levi más játék után nézett. Már nagyon profin jár-kel a lakásban lábon, kitipeg az ebédlőbe is. Vagy egy széket tol maga előtt lépés segítőként vagy a falak mellett kapaszkodva jut el az ebédlő asztalig, itt éppen a asztal lábába kapaszkodik vidáman. Aztán ha az ebédlőt már átvizsgálta és nem talált semmi pakolhatót, leszedhetőt, eltolhatót, akkor irány a konyha. Itt mindig akad egy-két elcsenhető fakanál, zacsi, krumpli vagy hagyma a zöldségtárolóból, amivel lehet játszani. Persze a legjobb játék amikor belekapaszkodik a lábamba és együtt lépegetünk. Október 3. Ma Angyalföldön volt Mega Játszóház, így a délelőtti alvás után elmentünk Levivel. Mikor megunta a hintázást, kipróbáltuk ezt az univerzális autónak álcázott mászókát. Vigyázó szemeim előtt ücsörgött rajta, majd mikor elunta az ücsörgést kipróbálta a tekerhető kormányt elől, hátul a platón meg forgatta a sárga és piros háromszögeket. Október 13. A lakás kész kalandpark Levinek, csupa izgalmas eddig el nem ért vagy fel nem fedezett bútorral. Már ki tudja húzni a nagy szekrény fiókjait is, és nagy örömömre ügyesen kidobálja belőle Andris alsógatyáit és zoknijait. Próbálom rábeszélni, hogy utána pakolja is vissza, de ez még nem akaródzik neki. A fiók betolásának technikája még nem tökéletes, néha odacsípi 1-1 ujját ilyenkor nagy sírás van, de aztán gyorsan megbékél és tovább pakolja ki a fiók tartalmát. Szuper hely a szekrény belseje is, ide be is lehet bújni Apa ingei alá és innen vigyorogni Anyára. Néha megpróbálja lerángatni az ingeket a vállfáról, de ezt nem szoktam hagyni, elég volt minden inget egyszer kivasalni. Mióta felfedezte, hogy a pelenkázó komód ajtaja szuper nyikorgó hangot ad ki, ha nyitogatják, azóta ez is nagy kedvenc lett. Képes percekig nyitogatni, aztán ha megunta a nyikorgást, akkor jöhet a ruhák szisztematikus kidobálása a szekrényből Anya nagy örömére. Néha elkapja a macit egy körre, püföli és ráncigálja, de leginkább a maci felfújókája érdekli, azt piszkálja. Október 19. Már bejáratos a fürdőszobába is, néha ha nem vagyok elég elővigyázatos és véletlenül nem zárom kilincsre az ajtót, profin kinyitja azt és bemászik. Nagyon kíváncsi, semmi nem kerüli el a figyelmét, kinyitja a mosdó alatti kis szekrényt, kicsit csapkodja az ajtaját, aztán belenéz a szennyes tartóba is, ha hagynám talán ki is pakolná belőle a cuccokat. Október 19. Keddenként járunk zenebölcsibe, Levi nagyon élvezi és én is; szerencsére nincs tömegnyomor, jó a hangulat, aranyosak a gyerkőcök és az anyukák is jó fejek, mindig gyorsan elrepül az idő. Mostanában Levi ha elkezdünk énekelni egyből táncolni kezd, nagyon aranyos ahogy rázza magát, néha még a ritmust is sikerül eltalálnia. Otthon meg megy a zenehallgatás, meg a CD-k lepakolása az állványról, előszeretettel dobálja le őket, aztán egyenként megízleli őket tokostul.
Október 22. Lassan megtanulja, hogy a tárgyakat nem csak kidobálni lehet, hanem be is lehet pakolni őket egy nagyobb tárgyba. Persze azért kidobálni azért sokkal viccesebb dolog még mindig. De néha már bele is pakol a piros vödörbe, igaz nem a formákat szokta, hanem ami éppen a keze ügyébe kerül, ha nem fér bele akkor dühös és mérgesen próbálkozik, hátha csoda történik és mégis belefér. Október 26. Mostanában már leszoktunk a babás fürdésről, ami úgy nézett ki, hogy a mosógépre tettük a babakádat és abba fürdettük. Ez már nem működik, mert Levi akkora pancsoló művész, hogy utána úszik az egész fürdőszoba, meg mi is csurom vizesek lettünk.
Október 27. Levi imádja a papír minden formáját, a könyveket előszeretettel rágcsálja meg, így azt csak szülői felügyelet mellett olvashat. A WC papírról már meséltem és persze nem szabad kihagyni a mindenféle reklám újságokat sem. Ezekkel aztán lehet garázdálkodni, ki is használja a lehetőséget, széttépi őket kis darabokra, aztán megpróbálja meg is kóstolni, de ezt már nem engedem nagy bánatára. |
|
Nincs komment!