JÁR AZ ÓRA
Jár az óra, tik-tak, tik-tak jár,
benne egy manócska kalapál.
De ha áll az óra és nem jár,
alszik a manócska és nem kalapál.
A LIBA PÉK
Haragos a liba pék,
A kenyere odaég.
Liba pék, te liba pék, gyere, liba pék!
Ha kisasszony volnál,
Nem morognál,
Lágy meleg cipóért
Kicsi fehér fejkendőben
Kényesen hajolnál!
Ma dühös a liba pék:
Csuda-sok a potyadék,
A perece nem elég,
Kenyere meg odaég.
Liba pék! Szegény liba pék!
Ha menyecske volnál,
Nem busulnál,
Három derék péklegényed
Fűtené a kemencédet,
Királyasszony volnál!
Liba pék!
A te bajod is elég!
Liba pék!
A kenyered odaég!
Arany Lacinak
Laci te,
hallod-e?
Jer ide,
jer, ha mondom,
rontom-bontom,
ülj meg itten az ölemben,
de ne moccanj, mert különben
meg talállak csípni,
így ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
s nyisd ki füledet,
nyisd ki ezt a kis kaput;
majd meglátod, hogy mi fut
rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
szállj be Laci fejibe.
Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe,
kapta magát, telemerte.
És vajon minek
merítette meg
azt a vedret?
Tán a kertet
kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... Nem biz a.
Telt vederrel a kezében
a mezőre ballag szépen,
ott megállt és körülnézett;
ejnye, vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert
ki amott a kendert
áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
nézi át a mezoséget,
a vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
hu, mi fürge,
mint szalad!
Pillanat,
s odabenn van,
benn a lyukban.
A mi emberünk se rest,
odanyargal egyenest
a lyuk mellé,
s bele önté
a veder vizet;
torkig tele lett.
A szegény kis ürge
egy darabig tűrte,
hanem aztán csak kimászott.
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csípték;
nyakon csípték, hazavitték,
s mostan..
Itt van...
Karjaimban,
mert e fürge,
pajkos ürge,
te vagy Laci, te bizony!
Anyám tyúkja
Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád
hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
még a ládára is fölszáll,
eszébe jut, kotkodákol,
s nem verik ki a szobából
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot, etetik,
válogat a kendermagban,
a kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
jól megbecsülje kend magát,
iparkodjék, ne legyen ám
tojás szűkében az anyám.
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
hadd beszélek mostan veled,
régi cseléd vagy a háznál,
mindig emberül szolgáltál.
Ezután is jó légy, Morzsa,
kedvet ne kapj a tyúkhúsra,
Élj a tyúkkal barátságba...
anyám egyetlen jószága.