Július 14. Délelőtt Líviát és Rózát láttuk vendégül egy kis pancsolásra a kertben, mivel nagyon meleg volt és Izit se akartam kivinni még a játszótérre. Pár hete nem találkoztunk egymással így volt nekünk is miről beszélgetni Líviával, hiszen nemrég született Iza. A gyerkőcökön is látszott hogy régen találkoztak, megint megvívták csatáikat, bár most Levi volt az aki piszkálta Rózát. Nehezen viselték, ha a másik leöntötte őket vagy elvette a kiszemelt játékot, de szerencsére gyorsan megoldották a problémát és utána már csak azért kellett rászólniuk, hogy ne csináljanak akkora kupit a szobában vagy üljenek le végre az asztalhoz ebédelni.
Délelőtt Egérék hozta egy nagy doboz játékot Levinek. Egér kisfiától Gáborkától örökölt egy csomó szuper fiús játékot; kirakókat, járműveket, társasokat. Volt amit még eltettem későbbre, mert Levi még kicsi hozzá, pl. a vakondos kirakót és társasjátékot. Július 26. Levi szerencsére nem féltékeny a picire, nagyon szereti Izit. Mindig mondja, hogy megsimogatom hugit. Itt éppen a kiságyba hajol be megsimogatni, amit nem szoktam megengedni, nehogy beessen a kiságyba Levi. Eredetileg úgy volt, hogy csak felhúzza a zenélő-forgó macikat Izinek, de amikor nem láttam - mert tudja, hogy nem szabad a kiságyba benyúlkálni - gyorsan behajolt és megsimogatta a pici pocakját, nem bírtam rászólni, annyira aranyosak voltak így együtt. ugrás a lap tetejére |
|
Nincs komment!